Témakör |
Sorszám |
Megjelent |
Kibővült |
Fordította |
2002. április |
- |
A jógik, akik a testüket úgy irányítják, hogy képesek legyenek csökkentett oxigén felhasználás mellett is lélegezni, zárt kamrákban, elföldelt kamrákban, órákkal azon a ponton túl, ami egy szokásos személy esetében a halált jelentené, vagy hogy a sérülésnek másként álljanak ellen a forró parázson való járás során, nem a fiziológiájukon kívül operálnak. Ha így tennének, akkor miért vannak a korlátok azon, amikről beszámolnak vagy amiket véghez visznek? Ha valaki képes forró parázson járni, akkor miért nem tud egy tűzesőn keresztülmenni? Ha órákig kevesebbet lélegez és lecsökkenti az anyagcserét, akkor miért nem képes hetekig ezt tenni? Ha szuper-ember erők lennének készülőben, akkor korlátok nem lennének előttük. A jógik megtanulják - feladatorientált gyakorlatokon keresztül - irányítani a testük reakcióit, hasonlóan, mint amikor egy harcos ellenáll a fájdalomnak a küzdelem során, azért, hogy túléljen. A testetek oxigénhasználata meglepő szinteket képes elérni, mint például amikor egy gyerek nagyon hideg vízbe esik bele, és látszólag egy óráig vagy még több ideig halott, aztán pedig normálisként éled fel. Ez egy a testnek azon képességeire utaló jel, hogy lecsökkentse a normál reakcióit. A jógiknak, akik parázson járnak, mindenekelőtt, kérges mezítlábuk van, amelynek majdnem egy hüvelyknyi elhalt bőr van, megvastagodva, a talpán. Analizálták és gyakorolták, hogy éppen mennyi ideig kell a lábnak a forró szénen lennie, hogy milyen gyorsan kell felemelni, és hogy hova kell tenni a lábat. Hólyagosodás nem következik be, mivel élő hús nem égett meg. Az elhalt megvastagodott bőr lehámlik, újraképződve alulról, és a jógit kivéve senki nem lett bölcsebb.